Vitális István (1871–1947)

1890–1894 között tanult a budapesti tudományegyetemen, ahol 1904-ben ásványtanból és földtanból doktori címet szerzett. 1894 és 1902 között a selmeci evangélikus főgimnázium tanára volt. 1902–1941 között az akadémia (és jogutód intézményei) ásvány-földtani (1923-tól földtan-teleptani) tanszékének oktatója különböző beosztásokban, majd 1914-től, rendes tanárként vezetője lett. 1919/20-ban a főiskola rektorává választották, majd 1924/25-ben a bányamérnöki osztály dékánja lett.
1920-ban a Magyar Tudományos Akadémia levelező, majd 1945-ben rendes tagja lett. 1919 után a hazai szénkutatás elindítója, jelentős szakirodalmi tevékenységet fejtett ki, de emellett szépirodalmi írásai is megjelentek. 1895–1903 között szerkesztette a Selmecbányai Gyógyászati és Természettudományi Egylet évkönyvét, 1945–1947 között a Magyarhoni Földtani Társulat elnöke volt.

A főiskola Selmecbányáról való elköltözése során a főiskola érdekeit Budapesten képviselő bizottság egyik tagja volt. Határozottan kiállt a főiskola érdekeiért, a tárgyalásokon alapvetően a gödöllői elhelyezést támogatta, a főiskolai tanács álláspontjának megfelelően. Naplója dokumentálja a főiskola elhelyezésének vitás kérdéseit, tükrözi a helyzet bizonytalanságát. 

Vitális István naplója – unokája, Dr. Vitális György gondozásában – megjelent a Bányászattörténeti Közleményekben /6. évf. (2011) 2./

Életrajzi adatok forrása: Zsámboki László: A selmecbányai akadémia oktatóinak lexikona, 1735-1918. Nehézipari Műszaki Egyetem, Miskolc, 1983