Réz Géza (1864-1936) élete

 

1918 nyarán a főiskola tanácsa a következő két tanévre új rektort választott Réz Géza, a bányaműveléstan tanszék professzora személyében. Mikor a tanács július 9-én a döntést meghozta, még nem lehetett sejteni, hogy milyen erőt próbáló feladatok várnak az új rektorra. Réz Géza rektori kinevezését IV. Károly király 1918. július 30-án hagyta jóvá.

Ekkor még úgy tűnt, hogy az új vezetés stratégiai feladata a főiskola műegyetemmé való fejlesztése lesz. Számos érv szólt amellett, hogy a Bányamérnöki és Erdőmérnöki Főiskola önálló intézményként, de más székhelyen fejlődjön tovább, illetve amellett is, hogy valamely tudomány- vagy műegyetem részeként működjön tovább. A távlati célok mellett a tanári kar a hadviselt hallgatók mielőbbi tanulmányi felzárkóztatását tartotta elsődlegesnek.

1918 szeptemberében az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület közgyűlése még az intézmény Selmecbányán való meghagyása mellett foglalt állást, ám a történelem szeszélyének következtében egész más irányt vett a főiskola sorsa. Az Osztrák-Magyar Monarchia első világháborús összeomlása következtében, az antant támogatta nemzetiségi mozgalmak részeként feltámadó cseh-szlovák elszakadási mozgalom a történelmi Észak-Magyarország, és vele a selmecbányai főiskola elvesztésével fenyegetett.

1918-1919 fordulóján, a cseh-szlovák katonai előrenyomulás kényszerítő hatása miatt gyorsan kellett cselekedni, bizonytalan körülmények között. A főiskola értékeit a hallgatók részvételével Budapestre és környékére szállították. Decemberben a diákság nagy része is elhagyta a várost, majd a tanári karnak is távoznia kellett, miközben szakadatlan tárgyalások folytak a főiskola új, ideiglenes otthonának kijelöléséről. A tanári kar bizottságot küldött ki a lehetőségek felderítésére, és emellett abszolút bizalmat szavazott Réz Gézának, aki kusza, átláthatatlan viszonyok között próbálta az intézmény számára legjobb utat megkeresni. A rektor döntéseit később többen megkérdőjelezték, de mindvégig az oktatás mielőbbi folytatását tartotta szem előtt azért, hogy a hallgatók minél kevesebb hátrányt szenvedjenek. Az hosszú tárgyalások eredményeként végül Sopronban otthonra lelt főiskola költözésének súlya Réz Gézára hárult. Az áttelepülés okozta súrlódások miatt végül nem töltötte ki abban az időben szokásos két éves rektori mandátumát. Az 1919. augusztus 16-án tartott tanácsülésen lemondott tisztségéről, helyére ideiglenesen Kövesi Antal prorektor került. Réz Géza tanszékvezetőként tovább segítette az intézményt. A főiskola áttelepülésében betöltött szerepe örökre beírta nevét intézményünk történetébe, de szakmai és oktatói munkásságáról is érdemes megemlékezni.

Réz (Richter) Géza 1864 április 7-én Selmecbányán született. Édesapja Richter György (1812-1900) bányatanácsos, és számos más őse selmeci diák volt. Középiskolai tanulmányainak befejeztével a Bányászati Akadémiára 1883–1886 között a bányamérnök szakon tanult, 1888-ban szerzett oklevelet. Gyakornoki éveit Nagybányán kincstári szolgálatban töltötte, majd 1890–1891-ben hat hónapig az Ásvány-földtani Tanszéken volt tanársegéd. Ezután 1902-ig Szélaknán szolgált, majd 1902–1904 között a pénzügyminisztérium bányászati ügyosztályán dolgozott. 1901-ben magyarosította nevét Réz-re. 1904–1926 között a főiskola Bányaműveléstani Tanszékének előadója, majd tanára és vezetője.

Szakmai munkái közül kiemelendő, hogy 1900-ban a Párizsi Világkiállítás csoportfelügyelője volt. 1909-ben – a Kereskedelemügyi Minisztérium kezdeményezésére – megbízták az Országos Középítési Tanácsban a budai alagút víztelenítési problémájának megoldásával, majd 1915-ben részt vett a marosújvári vízbetörés által elfullasztott bányák megmentésére kiküldött bizottságban. Emellett a hazai petróleumkutatások és kőolajbányászat úttörői közé tartozott.

Szaktudásának bővítése érdekében számos nagyobb tanulmányutat tett, emellett állami kiküldetésben többször utazott Nyugat-Európába és Amerikába is. Tapasztalatairól szakcikkekben számolt be, valamint 1910-ben megjelent Bányaműveléstan I. c. könyve, melynek második kötetét a világháború kitörése miatt nem tudta megjelentetni. Az első kötet évtizedekig szolgált a bányamérnök hallgatók tankönyveként.

1926-ban nyugalomba vonult, majd 1936. február 29-én hunyt el Budapesten, ahol szerető családja – köztük lánya, Kosáryné Réz Lola neves írónő – gyászolta. A pályatárs Esztó Péter így emlékezett róla a Bányászati és Kohászati Lapokban: „Vérbeli bányász voltál a szó igaz értelmében. Szíved és lelked minden nemes előtt nyitva állott. Lelked messze élszállott, mi pedig gyújtsuk meg szívünkben az emlékezés és kegyelet fáklyáját és kiáltsunk utánad egy utolsó: Jó szerencsét."

Szerző: Sági Éva - Homor Péter

Források:

  1. Bartha Dénes - Oroszi Sándor: Ha Selmec hív… Erdészettörténeti közlemények 80. (2009) URL: http://epa.oszk.hu/02400/02451/00093/pdf/
  2. Esztó Péter: Réz Géza 1864—1936. In: Bányászati és Kohászati Lapok. 69. évfolyam. 7. szám. (1936 április) p. 1-3.
  3. Zsámboki László (szerk.): A selmecbányai akadémia oktatóinak lexikona, 1735-1918. Nehézipari Műszaki Egyetem, Miskolc, 1983.