773 csemete ültetésével folytatódott a Soproni Egyetem fásítási programja

A népszavazás centenáriumi évében indult útjára a Soproni Egyetem és a Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt. közös programja, melynek keretében minden évben annyi új fát ültetnek el a Soproni Parkerdőben, ahány hallgató az adott évben megkezdi tanulmányait a Soproni Egyetemen. A vállalásnak köszönhetően ezúttal 773 facsemetével gazdagodott a Hűségerdő.

 

A Soproni Egyetem részéről Prof dr. Fábián Attila rektor indította útjára a program első, hivatalos faültetését. Mint elmondta: "Reményeink szerint a hallgatói létszám gyarapodása mellett évről évre dinamikusan növekedhet az elültetett fák száma. Az évek múlásával pedig megvalósul a Hűségerdő, amely egyfajta pihenőhelyként is fog funkcionálni, ahová a jelenlegi hallgatók a későbbiekben akár családjukkal is visszatérhetnek, visszaemlékezve a faültetés napjára és az egyetemi éveikre. 

 

Az alkalomra szimbolikus stafétaként minden kar számára emlékásók is készültek, amelyek a megvalósuló erdő közös létrehozása mellett a Soproni Egyetem jövőjének elültetését is jelképezik. Köszönetképpen emlékásót kapott a Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt is, hiszen ahogy az elmúlt évtizedekben több alkalommal a cég ezúttal is az egyetem kezdeményezése mellé állt. Dr. Folcz Ádám termelési és kereskedelmi igazgató köszöntő szavait követően a TAEG Zrt. munkatársainak szakmai útmutatása és segítsége mellett, jó hangulatban és ideális időjárási körülmények mellett indult meg a munka. 

A Soproni Egyetem elkötelezett a fenntartható, környezetbarát működés irányában, amely szemlélet az Egyetem négy karán a kutatásokban és az oktatott tantárgyakban is nagy hangsúlyt kap, valamint fontos tényezővé vált a mindennapi működés során is. Az Egyetem felkerült a legzöldebb, környezettudatos egyetemek világranglistájára, a széles körben elismert Green Metric rangsorba is, amelyen reményeink szerint már az idei évben tovább javíthatjuk meglévő pozíciónkat. Az erdőterületek bővítése kiemelten fontos a klímaváltozás elleni küzdelemben, a fásítás a világon a leghatékonyabb, ember által véghezvihető szén-dioxid-megkötő tevékenység, ezért is bír nagy jelentőséggel minden egyes elültetett fa, így a Hűségerdő folyamatos bővítése is.