Bacsárdi László, a Soproni Egyetem oktatója a Nemzetközi Asztronautikai Akadémia tagja lett

Forrás: a Magyar Asztronautikai Társaság sajtóközleménye

Az 1960-ban alapított párizsi székhelyű Nemzetközi Asztronautikai Akadémia levelező tagjává választotta a Soproni Egyetem oktatóját, Bacsárdi Lászlót.

A Nemzetközi Asztronautikai Akadémia (International Academy of Astronautics, IAA) 1960-ban alakult meg Kármán Tódor kezdeményezésére. Az ENSZ által 1996-ban elismert független nemzetközi szervezet célja az űrtevékenység fejlesztésének előmozdítása, és azon egyének szakmai teljesítményének elismerése, akik a tudomány és a technika űrkutatáshoz kapcsolódó ágaiban jelentőset alkottak. A szervezet székhelye Franciaországban található. 


Az IAA négy szekcióban (alaptudományok, műszaki tudományok, élettudományok, társadalomtudományok) választja tagjait, amelyek száma több mint 80 országot képviselve eléri az 1300 főt. Az Akadémia a nemzetközi tudományos együttműködés segítésére szimpóziumokat, tanácskozásokat szervez, kiadványokat jelentet meg. Ezek egyike az Acta Astronautica című szakfolyóirat. Az elmúlt évtizedek során számos nemzeti tudományos akadémiával alakítottak ki együttműködést. A szervezetnek 2019 nyaráig hat magyar tagja volt (1 tiszteleti, 4 rendes és 1 levelező tag), ez a szám idén ősztől 1 fővel növekszik.


A Magyar Asztronautikai Társaság (MANT) tagjainak kezdeményezésére a 2019 nyarán lezárult tagválasztási eljárás során az IAA műszaki tudományok osztályának levelező tagjává választották Bacsárdi Lászlót, a Soproni Egyetem Simonyi Károly Műszaki, Faanyagtudományi és Művészeti Kar egyetemi docensét, a soproni gazdaságinformatikus képzés felelősét. Ő az első soproni oktató, aki tagja lett a Nemzetközi Asztronautikai Akadémiának, egyben az egyik legfiatalabb levelező tag. Bacsárdi László fő kutatási területe a műholdas kvantumkommunikáció, aktív résztvevője a hazai kvantumtechnológiai kiválósági projektnek és számos nemzetközi együttműködéshez kapcsolódik a
neve. Tagja az 1951-ben alapított Nemzetközi Asztronautikai Szövetség űrkommunikáció szakbizottságának, és tudománykommunikációs felelőse egy európai űrkvantumtechnológiai kutatási együttműködésnek, a COST Quantum Technologies in Space projektnek. 

Bacsárdi László akadémikusi oklevelét 2019 októberében veheti át a Nemzetközi Asztronautikai Akadémia ünnepi rendezvényén, amelyet a Nemzetközi Asztronautikai Kongresszussal egyidejűleg szerveznek meg Washingtonban.

 

Dr. Bacsárdi László kvantuminformatikus 1982-ben született Sopronban, a Műegyetemen végzett mérnök-informatikusként és ott védte meg doktori disszertációját is. A Magyar Asztronautikai Társaság (MANT) alelnöke, a Soproni Egyetemen a gazdaságinformatikus képzést gondozó Informatikai és Gazdasági Intézet oktatója, ezzel párhuzamosan pedig tudományos munkatárs a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen. 2012-2016 között az ENSZ támogatásával működő nemzetközi űrkutatási szervezet, a Space Generation Advisory Council (SGAC) hazai képviselője, 2016-2018 a szervezet nemzetközi vezetőségi tagja volt. 2017-ben elnyerte a fiatal
kutatóknak adható legrangosabb nemzetközi űrkutatási elismerést, az IAF Young Space Leadership Awardot – ő az első magyar díjazott. 2009-2018 között a MANT főtitkára, 2018-tól a szervezet alelnöke. Ugyanettől az évtől a Hírközlési és Informatikai Tudományos Egyesület Távközlési szakosztályának elnöke. Több mint 100 tudományos publikációja van és számos ismeretterjesztő cikke jelent meg. Munkáját 2005-ben Sopron városa „Sopron Ifjú Tehetsége” kitüntetéssel, 2008-ban az űrkutatásért
felelős minisztérium „Magyar űrkutatásért emlékéremmel”, 2015-ben a Magyar Tudományos Akadémia „VEAB Kiemelkedő Ifjú Kutatója” díjjal, az Space Generation Advisory Council 2014 novemberében és 2016 márciusában pedig A hónap embere díjjal ismerte el. 2018-ban átvehette a Hírközlési és Informatikai Tudományos Egyesület Puskás Tivadar-díját illetve a MANT Fonó Albert-díját, és ugyanebben az évben tiszteleti tagjává választotta a Műegyetemen működő Egyetemi Kozmosz Kör.

A Magyar Asztronautikai Társaság jogelődje 1956-ban alakult. Küldetése azóta is változatlan, legfontosabb célkitűzései az alábbiak: terjeszteni az űrhajózási-űrkutatási ismereteket; egységes magyar szaknyelv kialakítása az asztronautikában; foglalkozni az ifjúsággal, és erősíteni azt az elvet, hogy az űrtan nem csak az űrhajózást jelenti, hanem jelen van mindennapi életünkben: a katasztrófa-előrejelzéstől kezdve a termésbecslésen és a műholdas helymeghatározáson át az orvosés jogtudományig egyaránt. A MANT az űrkutatás iránt érdeklődő és az űrtevékenységgel aktívan foglalkozó hazai szakembereket tömöríti. A társaság szakmai programok (konferenciák, szemináriumok, találkozók) szervezése mellett minél szélesebb közönséghez szeretne szólni, a fiataloktól az idősekig egyaránt. Az általános és középiskolás fiatalok számára pályázatokat,
programokat, a felsőoktatásban tanulók számára szakmai fórumot, Űrakadémiát szervez. Megjelenik nagy tudománynépszerűsítő rendezvényeken. Rendszeres kiadványokat jelentet meg (Űrtan Évkönyv, Körlevél). További információk a Társaságról: http://www.mant.hu